Minden egy augusztusi reggel kezdődött. Másoknak átlagosan indult a napja, de nem így volt ez annak a több ezer cserkésznek, akik a vasútállomások felé igyekeztek a Kárpát-medence minden pontjáról. Hatalmas csomagokkal megpakolva gyalogoltunk mi is tele izgalommal, hogy végre elkezdődött a várva várt Nemzeti Nagytábor. Hosszú út után valahára megérkeztünk az ócsai katonai gyakorlópályára. Mi még nem láttunk ennyi embert, ráadásul ennyi cserkészt egy helyen. A regisztrációnál valakik szerencsésebbek voltak mint mi, mások kevésbé, a fiúk csak éjjel jutottak be a tábor területére. Kis idő után megtaláltuk a rajparancsnokunkat, Katát. A sátraink felállításával és körletünk kiépítésével számunkra megkezdődött az izgalmasnak ígérkező tábor. Az első nap egy nagyon emlékezetes szertartással nyitottunk. Nap-nap után következett és zúdították ránk a jobbnál jobb programokat. Bár az étel nem volt a legjobb, kénytelenek voltunk enni. Elérkezett a tábor sóvárogva várt programja a CSAPATNAP. A fiúk megérkezésével felfordult a táborhelyünk. A délután fénypontja a pusziharc volt, ami legtöbbünk kedvence. Az esti tábortűznél mindenki bemutathatta mi újat tanult az elmúlt időben. Természetesen a legnagyobb sikert a "pony" jelentette. Másnap egy közös "Lánchíd" építéssel tettük még emlékezetesebbé ezt a hetet. Az általunk irányított fordított délelőttön remekeltünk. Ezen a napon érezte magát legjobban a rajunk.

Nagy sajnálatunkra a hét csak úgy elszállt, s végül a hazaindulás napjára virradtunk. Telepakolva vágtunk neki a hosszúnak ígérkező portaposásnak. Üllőig a buszon rántottát lehetett volna sütni a fejünkön olyan meleg volt. Majd a Kelenföldig tartó vonatút tömegnyomorban telt. Innen siófokig az út megkönnyebbülve, jó hangulatban - a srácoknak köszönhetően - telt. Élményekkel és új barátokkal gazdagon zuhantunk az ágyba. Így 3 hónappal később is öröm visszagondolni életünk leghatalmasabb cserkésztáborára.

Hoffmann Luca 
Pálfi Zsófia