Az indulás napja: 8-kor gyülekező a Csotthonnál, elbúcsúztunk a szülőktől, elindultunk a 9 és ¾-ik vágányról a Roxfortba. Első célunk Kapolyba vezetett, ahol játék következett és megismertük Harry Potter, valamint Ron Weasley karakterét. Elindult a második buszutazásunk, ami elvitt minket Somogydöröcskére. Elfogyasztottuk a finom ebédet, és elmerültünk a sok kalandos játékban. Egy jótevőnk levette vállunkról a terhet, így már sokkal könnyebben eljutottunk ahhoz a varázslóhoz, aki útbaigazított minket. A túra nehézsége ellenére a tábor mindent kárpótolt. Legelőször a Teszlek Süveg bölcsességét hallgattuk meg, majd kiderült, hogy mindenki a bátor Griffendél csapatába került. Ezután mindenki nekiállt körletének építéséhez és a sátorállításnak. A lányok nagy előnnyel indultak, de gyorsan behoztuk a lemaradást. Berendeztük a sátrat majd nekiálltunk a finom bolognai spagettinek, ami nagyon ízlett. Ezután a tábortűz következett, ahol sok nevetésben volt részünk. Az esti szertartáson megtanultuk az őrködés csínyját-binyját, amit még aznap este használtunk is. Már alig várjuk, hogy másnap elkezdődjenek a varázslatos programok.
Reggel mindenkit dallal ébresztettek. 5 perc után az alakulótéren kellett gyülekeznünk reggeli tornához. Ez egész jól sikerült, bár egy kicsit fáradtak voltunk így a felét csak néztük. Utána meg kellett mosakodnunk és fogat is kellett mosnunk. Ezt követte a reggeli szertartás. A reggeli lekváros kenyér volt. Utána kezdődtek a tanórák: volt rovásírás, érdekes állatok lábnyomai, tenyérjóslát, növény felismerés, hittan. Az ebéd pincepörkölt volt, majd döfönye következett. Utána lementünk és elmagyarázták a Kvidiccs nevű játék szabályait. Ezután heves játékba kezdtünk. A játék nagyon fárasztó volt, ezért utána uzsonnáztunk. Délután összehívták a csapatot népdal tanulásra. Majd vacsora következett és tábortüzet raktunk és a nagyok egy kis műsorral kedveskedtek nekünk. Aztán az esti szertartás következett, de közben megtámadtak minket. A vezetők kiüldözték őket a tábor területéről, majd elkezdődött az éjjeli őrködés.
Reggel 8-kor ébredtünk, és 5 perc múlva kezdődött a reggeli torna. Utána kaptunk negyed órát, hogy rendbe szedjük a sátrat.
Később kézműveskedés volt, ami után "visszatekertük" az időt. Ez azért volt, mert Hermionénak a szüleiről készült képet ellopták. Hermione rögtön Draco Malfoyra gyanakodott. Ezért a visszapörgetés után elkapták „reggel" a halálfalót, akivel Malfoy beszélgetett, de nem volt nála a kép. Újra bőröztünk, mécsest készítettünk, fontunk és pólót festettünk. Közben megfigyeltük, hogy Harry, Ron, Ginny, Hagrid és Piton mit beszélgetnek. Ebéd után játszottunk métát. Este a megbeszéltek szerint meglestük a GH-ban rejtőzködő barátait Hermionénak akik csak azért lopták el a képet mert meg akarták lepni születésnapjára. A tábortűz nagyon vicces volt. Éjjel megtámadtak a dementorok, de legyőztük őket.
Elmentünk az erdőbe számháborúzni és 1-1 lett az eredmény. Ebéd után folytatódott a csata amit az 1-es csapat nyert meg. Mivel ez volt az utolsó este, egy előadást kellet csinálnunk. Majd tábortűz volt és megkaptuk a tábori ajándékokat. Ezután következett az esti szertartás. A takarodó 1:00-kor volt, de a fáradságtól addigra már többen kidőltek.
(Részletek a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskola elnevezésű cserkésztábor krónikájából)
Összes kép megtekintése
2013. július 05. - 2013. július 11. |