Egy szép őszi napon a Hód őrs mozgósítható ereje úgy döntött, hogy a 8 órás gyorson, a mozdony mögötti rejtett fülkében fog összegyűlni, hogy „őrsirekorddöntő” célzatú túrára induljon. A vonatról Balatonszárszónál szálltunk le, hogy felszállhassunk a Szóládi buszra. A helyszínen gyorsan teszt alá vetettük a rekorddöntést igazoló eszközöket, és végül az az én Igotu órám bizonyult a megfelelő választásnak, ugyanis az mér sebességet, átlagsebességet, távolságot és tengerszint feletti magasságot is. Miután élesítettük a műszereket, a Golyó vezetésével elindultunk. Ezek után mondanom sem kell, hogy eltévedtünk még a faluban... Valahogy mégis rákeveredtünk a helyes útra, és nekivágtunk. Hamarosan elértük Somogy metropoliszát, a hihetetlen Nezdepusztát. A felhőkarcolók árnyékából kiérve elérkeztünk utunk legmeredekebb szakaszához. Fölfele menet Golyó szakértő szemmel elemezte a terület adottságait egy siklóernyőző szempontjából. A tetőn történelmi jelentőségű fotót készítettünk, ez ugyanis Somogyország legmagasabb pontja. Kicsivel később egy kellemes padnál megálltunk falatozni. Mivel Golyó golyhó módon eldicsekedett a szendvicseivel, azokat ettük meg. Közben olyan zeneszerzők életútjáról társalogtunk, mint Bach, vagy Mascagni. Golyó felvázolta az ütemtervet is: bele kell húzni!

Ezt igen jól sikerült abszolválni. Néhány szántóföldön átvágva egy jó lefutós lejtőhöz értünk. Körülbelül félúton járhattunk, amikor Golyóba belehasított a felismerés, hogy vélhetőleg az emelkedő tetején hagyta a térképet... Hátra arc! Természetesen nem lett meg, úgyhogy már csupán a Hódokra oly jellemző, zseniális tájékozódási képességünkre hagyatkozhattunk. Nem is hagyott minket cserben, és hamarosan kiértünk Pusztaszemesre. Rövid műutas gyaloglás után visszakanyarodtunk az erdőbe, és gyönyörű, őszi színekbe öltözött fák között túráztunk. Az erdőt elhagyva a Jaba FOLYÓ partján egy birkabigyós legelőn haladtunk tovább. Itt nyugodt lelkiismerettel legelő szarvasokat láttunk testközelből. Ugyanezen a szakaszon az egymás jobb teljesítményre inspirálásának fogalmát kitágítottuk, ugyanis konkrétan üldöztük egymást. Amikor a Golyó megpróbált felzárkózni, még gyorsabbra fogtuk a tempót a Zalánnal. Eleinte észre sem vettük, de a végére már mindenki nevetett, amikor egy gyorsgyaloglót megszégyenítő sebességgel szántottuk végig a rétet. Itt vettük be az első dózist csokiból. Átkelve a FOLYÓN egy félig leégett, de őrizetlenül hagyott tüzekkel szegélyzett útra értünk. Az első tüzet még férfiasan eloltottuk, de a többire már nem volt elegendő nyersanyag, és különben is, már lógott az eső lába. Az első szembejövő vadászlesre felültünk, hogy egy átlagos étkezések közé be nem sorolható táplálkozást iktassunk be. Az út bevitt minket Lullára. Itt újabb műutas szakasz következett... esőben. Mire lekanyarodva az útról beértünk a fák menedékébe, már mindegy volt, és ráadásul ott is ugyan úgy esett. Hogy az arra menő autósok mit gondoltak, azt inkább nem akartuk tudni. Az út hátralevő részében sár volt mindenhol, de egyrészt nem láttuk, mert sötét volt, másrészt pedig a legkevésbé sem érdekelt senkit. Ja, és esett az eső. Nemsokára (bár akkor elég hosszúnak tűnt) ismerős tájra érkeztünk: a Jaba FOLYÓ Ságvár előtti utolsó szakaszát láttuk magunk előtt.

- Mennyinél járunk?

- 32 km... nem lesz meg 35

- Akkor kerülünk!

- Kerülünk hát, olyan nincs, hogy nincs!

És így történt, hogy bőrig ázva, tök sötétben nekivágtunk a Ságvár-közeli erdőnek, hogy meglegyen a 35 km. Hogy egészen biztosak legyünk a dologban, még el is tévedtünk egy kicsit. Végül mire beértünk Ságvárra a Golyóékhoz, már nem éreztünk nagyjából semmit. Viszont meglett a 36 (!) km. Golyó anyukája meleg teával várt minket, úgyhogy gyorsan felhajtottunk néhány csészével, megnéztük a Golyó szobáját, autóba ültünk, és elindultunk Siófok felé, ki-ki a saját dolgára...

A túra mérlege: 3 Hód, 36 km, 40 000 lépés, és 9 óra.

Készítette: Lukács Ferenc