Kis csapatunk szombat reggel fél nyolckor gyűlt össze, hogy újfent egy hatalmas kalandban legyen része. Az autóbusz pályaudvaron felszálltunk az endrédi buszra és már kezdődhetett is az utazás! Hamarosan megérkeztünk, majd mindenki felkapta a táskáját és elindultunk menetelve. Első célunk a focipálya volt, ahol kényelmesen megreggeliztünk. Miután mindenki végzett, az Ek-k vezetésével mentünk tovább, szintén menetelve. Árkon, bokron is túljártunk már, amikor végre felbonthattuk a kettes sort és a menetelést is abbahagyhattuk.  Nem telt bele egy óra és már a táborhelyünk előtti mezőn pihenték ki a kisebbek az út fáradalmait. Addig Apró Szikla, Holdra Üvöltő, Hosszú Szálka és az Ek-k a megfelelő sátorhelyet keresték. Eltelt egy kis idő, majd nekiláttunk ahhoz, hogy kialakítsuk szállásunkat. Minden őrsnek készítenie kellett egy-egy padot, így hamarosan mindenki elkezdett fadarabok és faágak után keresgélni. Spagónk még nem volt, ezért egy darabig csak elméletben kötöztük a kényelmesebbnél kényelmesebb ülőhelyeket. De ami késik, nem múlik, és jobb később, mint soha címszavakkal megérkezett Álmatlan Medve és Kicsi Póni a szükséges „hozzávalókkal”. Mindenki hozzákezdett (most már gyakorlatban is) a padok elkészítéséhez.

Miután az összes őrsnek készen volt a padja, megebédeltünk. Nagyon éhes lehetett az egész csapat, mert az összes szendvics egy szempillantás alatt eltűnt! Egy rövid döfönye után kimentünk a mezőre métázni. A nagy hőség ellenére lankadatlan jókedvvel játszottunk.  Ütöttünk, futottunk, elkaptunk és dobtunk.... majd mikor végeztünk visszamentünk  a sokkal, de sokkal hűvösebb erdős részre, ahol Kemény Dió elmagyarázta a kicsiknek a Számháború szabályait. Addig, amíg ez zajlott mi, Ek lányok segítettünk Kicsi Póninak krumplit és hagymát pucolni, a fiúk pedig tűzrakóhelyet ástak és fát gyűjtöttek. Mint kiderült ez a számháború most egy különleges „csoporttal” lett bővítve. A piros szalagos és a kék szalagos csapatok mellet az „ellenséges” indiánok is részt vettek a háborúban. Háromfős csoportot alkottak. Farkas Vér (a törzsfő) mellett még egy indián leány és egy indián fiú volt, akiknek a törzsfőt kellett védelmezniük. De nem csak kedvtelésből sétálgattak ők a háborús területeken!! Náluk volt az, amit mind a pirosak mind a kékek meg akartak szerezni. Egy csomag! Na de mi is volt abban a csomagban?  Ha ezt megszerzi valaki, akkor akár életeket is menthetett vele, hisz’ szalagokkal és némi elemózsiával volt tele. Ezt úgy lehetett megkaparintani, ha a főindián szalagját megszerzi valaki.

 A hosszú játékidő ellenére nem sikerült semelyik csapatnak sem megszereznie az ellenséges zászlót, de annál többet kúszhattak, mászhattak és szaladgálhattak az erdő egyes részein. Mire vége lett ennek a kalandokkal és izgalmakkal teli játéknak szinte mindenki kellőképpen elfáradt. A következő pár percben Apró Szikla ecsetelte nekünk a következő feladatot, ami nem volt más, mint a tűzrakás. Elmondta, hogy milyen méretű és milyen szárazságú ágakat használjunk, majd az oszolj után mindenki elindult megrakni a saját tüzét. Volt, aki szép tüzet és volt, aki gyors, konyhai tüzet rakott, de mindegyik, amelyik legalább 5 percig égett megfelelőnek számított. Miután az összes gyerkőc végzett, vacsizhattunk. Persze ekkortájt más elég sötét volt ahhoz, hogy az ember talán a tányérjáig ellásson, ezért kivételesen a nagyfiúk ettek először, hogy fel tudják állítani a sátrakat az ott alvók számára.  Vacsi után megindult a nagy faágkeresési akció a tábortűzhöz. Kis csoportokban jártuk az erdőt és kerestünk minél több és minél jobban égő ágakat. Egyszer aztán mindenki elkezdett leülni az akkor még nem égő tábortűz köré és hamarosan elkezdődött az „esti mese”, ahol bizony senki sem maradhatott ülve. De ez nem is volt baj. A fergetegesen jó tábortűzi műsor után lassan, de biztosan az egész csapat elindult aludni.  Reggel mire a kisebbek felkeltek és összepakolták a cuccaikat, a reggeli már várta őket. Nem volt más, mint finom kakaó és baracklekváros kenyér. De ez nem minden! Sok-sok süti maradt meg, amit reggelire el kellett volna fogyasztani, mint például a kókuszkocka, a linzer és a sportszelet. Evés után az őrsök lebontották padjaikat az EK-k  pedig a többi építményt is. Az összes kicsi elindult Endrédre a buszmegállóba, míg a nagyobbak egy része még maradt segíteni a pakolásban. Fél óra múlva már mi is elindultunk, igaz egy rövidebb úton, gyorsabb tempóban. Viszonylag hamar (a busz indulása előtt néhány perccel) odaértünk a buszmegállóba, ahol cseppet sem kellemes látvány fogadott bennünket... A kicsik sehol sem voltak és senki sem tudott róluk semmit. Már-már azon gondolkoztunk, hogy lehetséges, hogy csak egy későbbi busszal tudunk hazamenni, ha nem érnek ide. De szerencsére ez nem történt meg, mert egy másik buszmegállóban vártak, és szálltak fel a buszra. Így mindenki egy helyen és egy időben utazott hazafelé. A buszon kiosztottuk a maradék sütit, amit mindenki szívesen elfogadott.

Fáradtan, de új élményekkel gazdagodva mentünk haza, abban a reményben, hogy a legközelebbi programon is (legalább ennyire elfáradunk és) legalább ilyen jól fogjuk érezni magunkat!!

Készítette: Bohár Emese