• Posted on: 18 March 2014
  • By: magyartenger

Az eddigi évekhez hasonló idén is részt vett csapatunk a március 15-i városi megemlékezésen.

Délelőtt a Fő téren tekinthettük meg a Széchenyi István Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorát. Ezután került sor a koszorúzásra a Március 15.-e Parkban az emlékmű előtt. Természetesen csapatunk is elhelyezett egy koszorút.
Az előző évhez hasonló, most is mi kaptuk az a megtisztelő szerepet, hogy az esti műsort megálmodjuk és előadjuk. Egy öregember meséi címmel vitték „színpadra” az EK Marci segítségével a darabot.
Zalán, a főszereplő így élte meg az eseményeket: „Valamikor februárban felhívott a Golyó és kérdezte, hogy elvállalnám-e az egyik főszerepet a Március 1r5.-i műsorban, amit tavaly neki kellett volna, de az akkor a nagy hófúvás miatt elmaradt. Nyilvánvalóan rávágtam, hogy persze.

A próbák előtt elkezdtem gondolkozni ezen a dolgon, hogy ezért ez már egy elég komoly szerepvállalás. Nagyon féltem, hogy mi lesz ha…. ?

Miután elkezdődtek a próbák nagyon változóak voltak az érzéseim az előadással kapcsolatban. Volt, hogy talán még mondtam is hogy nekem ez nem fog menni, vállalja el más. Ennek ellenére otthon is töretlenül gyakoroltam a szövegem, a hangsúlyozást és mozgást. A többiek is szakadatlanul gyakoroltak és szép lassan elkezdett működni a dolog, kezdett összeállni a műsor.
A főpróbára, ami közvetlenül az előadás előtt volt, már hangosítást is kaptunk. Este eléggé elkezdett fújni a szél, ami természetesen nem volt túl pozitív. Szerencsére mire elkezdődött az előadás már elcsendesedett.

Nagyon izgultam, ami igen ritka, és volt, hogy majdnem elfelejtettem a szövegem. Szerencsére nem hibázott senki és az egész március 15.-i egy élmény dús eseménnyel zárult, illetve máig nagyon megtisztelőnek tartom, hogy bíztak bennünk a vezetők.

Köszönetképpen egy közös pizzázással zárult a Magyar Tenger Cserkész Csapat által előadott Március 15.-i esti műsor.”

Készítette: Komármi Zalán