• Posted on: 13 September 2014
  • By: magyartenger

Szombaton reggel 8:46-kor találkoztunk a buszmegállóban, és 9:00-kor indult a buszunk Ságvárra a 11-es kocsiállásról. Nem mindenki jött reggel oda, Pali és Kristóf Kilitiben szálltak fel a buszra. Hamarosan megérkeztünk Ságvárra, és a templomhoz sétáltunk. Egy kis várakozás után megjött Golyó és Anna, majd nemsokára Gergő is. Elindultunk, és ahogy kiértünk a falu határába láttuk, hogy minden tiszta sár, ezért másik úton kellett menjünk. Felmentünk a szőlőhegyen ahol éppen a szüreteltek, de mi sajnos nem maradtunk ott „segíteni”. A szőlőhegy tetején átmentünk egy alagúton majd folytattuk tovább az utunkat. Egy erdős, gazos helyen mentünk egy kis időn keresztül, de szerencsére hamar kiértünk egy poros útra, ahol megláttunk egy gyíkot, amiről elég sok fénykép készült. A csapatot kettéosztották, és feladattal bíztak meg bennünket. Az egyik csapatnak 10 lágyszárú növényt, a másiknak 10 erdei fa levelét kellett összeszednie és beazonosítania egy könyv segítségével. Mindenki szépen csinálta feladatát.

Egyszer csak nagy zajt hallottunk és megláttuk, hogy éppen fakitermelés folyik az útszakaszon, ahol menni akartunk, ezért másik útvonalon kellett továbbhaladjunk. Az erdőből szarvasok bőgését hallottuk, de sajnos egyet sem láttunk. Mentünk tovább, amikor egy réten két őzre lettünk figyelmesek, amik sajnos túl messze voltak, ezért nem sikerült jó fényképet csinálnunk róluk. Mentünk tovább az erdőben, majd megint egy tisztáshoz értünk ahol egy esőbeálló alá leültünk és megebédeltünk. Kaja után frizbiztünk és továbbindultunk. Nemsokára egy forráshoz értünk, ahol megtöltöttük üvegeinket. Amikor el akartunk indulni, akkor Kristóf a löszfal tetejéről dobott egy oldalast, az útra gurult majd felkiáltott: Ne, a napszemüvegem! És aztán röhögött… A nagy nevetés után elindultunk, mentünk pár kilométert, majd megálltunk egy pataknál, ami fölött egy frissen kidőlt fa volt, ami nagyon megfogta a fantáziánkat. Elég sokat szórakoztunk ott, aztán elindultunk. Mentünk, mendegéltünk, amikor egyszer csak Kristófnak eszébe jutott, hogy a forrásnál hagyta a könyvet és az összegyűjtött faleveleinket, amit már elég régen elhagytunk. Mindenki megállt, mi ketten visszasiettünk a könyvért. Hamar visszaértünk a forráshoz, a könyvet megtaláltuk és indultunk is vissza a többiekhez, de ők már nem voltak ott, ahol kettéváltunk. Folytattuk az utunkat Kristóffal, és nemsokára utolértük Zalánt, Palit és Marcit, akik ott maradtak, hogy várjanak meg minket. Ittunk, aztán siettünk, ahogy tudtunk, hogy a többieket is érjük utol. Ságvár előtt nem sokkal megint egyesült a csapat, majd bementünk Ságvárra a régi cserkészházhoz, ahol a sátrakat és a tábori kellékeket pakoltuk el. Eszternek, Tommasonak és nekem kis idő múlva indulnunk kellet a buszhoz. A többiek befejezték a pakolást, és kocsival mentek Siófokra. A Csotthon előtt megvártuk a kocsival érkezőket, majd véget ért a program. Szerintem mindenki sok szép élménnyel tért haza. Elég fáradtan, de megérte.

Készítette: Fülöp Hunor

Összes kép megtekintése

https://photos.app.goo.gl/CCRDv4VrcxzVTn216
2014. szeptember 06.