Május 24-én, szombaton 15 órakor találkoztunk a CsOtthonnál az EK valamennyi tagjával. Még itt Siófokon kapott mindenki egy kis „szeretetcsomagot”, amit a táskánkba süllyesztettünk, majd útnak indultunk.
A kórházdomb felé vettük az irányt, s az autópálya fölött ívelő hídon átkeltünk.
Ezt követően a sztrádával párhuzamosan haladtunk tovább, míg elértük Töreki határát. Ott a Cinege-forráshoz vezető útra kanyarodtunk és folytattuk utunkat a pihenőhelyig.
Itt egy rövid pihenő után szembesültünk az első feladatunkkal miszerint 4 db ponyvából nemenként közös erővel építenünk kellett egy-egy sátrat. Egy óra után mondhattuk azt, hogy feladat teljesítve. Álmatlan Medve mustrálta a remekművünket s kijavíttatta az apróbb hibákat. Mindannyiunk őszinte örömére következhetett a várva várt vacsora. Mindenki jó cserkészhez illően hozott magával ennivalót, kivéve a magát életművésznek valló Tommasot. A lakmározás befejeztével újabb feladatnak örvendhettünk. Szemeinket, mind a 11-en, bekötöttük a nyakkendőnkkel, s kaptunk egy kötelet, amiből egy egyenlő oldalú háromszöget kellett alakítsunk.
Ezt a kihívást jórészt Fecó vezetésével sikeresen teljesítettük. Az este első felében a magyar cserkészet vázlatos történelmét tanultuk. Kicsi Póniék 22 pontba szedték a leckét, amiből mindenki kettőt kapott. Le kellett rajzolnunk ezeket a részleteket, melyek aztán egy leendő képregény alapját alkotják, amit a későbbiekben fogunk megkapni.
Az éjszaka többi részében bekötözött szemmel egymás vállát fogva sétáltunk az erdőben. Néha meg-megálltunk, és meghallgattuk Farkas Vér és Kicsi Póni előadásában Sík Sándor Megyeri hitvallását. A kis éjszakai túra után kezdetét vette a tábortűz. A tűz körül ültünk és hallgattuk vezetőink beszámolóit az ŐVK-ban átélt élményeikről. Szó esett még a vezetővé válás lépéseiről is. Lefekvés előtt még imádkoztunk, majd nyugovóra tértünk.
Vasárnap reggel az ébredést követően fél óránk volt lebontani sátrainkat, és összecsomagolni holmijainkat.
Még megreggeliztünk, majd 8 óra körül visszaindultunk Siófokra. A gyalogtúra bő 2 órán át tartott, s 11 óra tájban megérkeztünk a CsOtthonhoz.
Ismét egy remek EK programot zártunk.
Készítette: Pálfi Zsófia
Összes kép megtekintése
2014. május 30. - 2014. május 31. |