Bár az első hétvége izgalma már elmúlt, kicsit rutinosabban, de még mindig várakozva szálltunk fel a pécsi buszra. Talán egy kicsit túl lazán sikerült értelmeznünk az előkészületeket, ugyanis jócskán volt otthon felejtett cucc, házi, kinek micsoda. Velünk tartott Gergő is, aki KiscserkészVezetőTovábbKépzést tartott a mi programunkkal párhuzamosan. A buszút szokásosan jó hangulatban telt, szinte észre se vettük, hogy odaértünk. Na jó, ez azért nem igaz, Pécs még mindig mocskos messze van. Ráadásul ez alkalommal nem is Pécs volt a végső úti cél, hanem Kővágószőlős. Szerencsére elég korán leértünk ahhoz, hogy elérjük a megfelelő buszt, amin már a többi jelölttel is együtt utaztunk. Ez az útvonal is tartogatott egy kedves meglepetést számunkra: a Hetvehely tábla egész nosztalgia-rohamot indított be többünknél, hiszen első cserkésztáborunk volt ott.

A buszról történő leszállás után még várnunk kellett egy kicsit, amit roppant bölcsen arra használtunk, hogy a játékos füzet tartalmát bővítgettük. Ennek következtében aztán rohanvást kellett a plébániához érkeznünk. A gyors instrukciókat és a szobabeosztást követően kezdetét is vette a hétvége.

Zászlószertartás, ima, előadások. A péntek este zanzásítva. Mindenekelőtt persze megtörtént a regisztráció, ahol le kellett adni a telefonokat, a házikat és a bünti házikat, illetve a játékos füzeteket. Ahogy a hétvége jellege megkívánta, az előadások sokkal gyakorlat-orientáltabbak voltak, így helyet kapott köztük EÜ-s képzés, térképészettel kapcsolatos ismeretek, például a hátra- és az oldalmetszés. Lefekvés előtt, ami éjfél körül volt aktuális, azt a sokat sejtető, ám nem sok jót ígérő utasítást kaptuk, hogy bármikor ébreszthetnek. Ez így is történt. Bármikor ébresztettek. Egészen konkrétan 2 kerek órakor. 5 percünk volt, hogy teljes menetfelszerelésben megjelenjünk a folyosón. Sajnos ez többeknek nem sikerült (természetesen nem 466-osokról van szó) így egy komolyabb fejmosást könyvelhettünk el magunknak. Szerencsére csak a buszmegállóig gyalogoltattak minket, és így az egész kiruccanás csak fél órát vett igénybe.
Igen ám, csakhogy az ébresztő reggel 6-kor volt! A reggeli szertartáson megtudtuk, hogy őrsönként fogunk túrázni, és 15 percenként fogunk indulni, miután kaját vételeztünk magunknak. Az őrs eldönthette, hogy a rendelkezésre álló 3 kg kenyérből mennyit visz el. Mi, a 2. fiú őrs kettőt szavaztunk meg magunknak.

A számozás értelmében mi indultunk másodiknak. Az útvonalat azonban minden állomáson csak a következőig kaptuk meg. Az első állomáson rövid alaki gyakorlatok voltak, nem túl nehezek. Itt ért minket a 7 óra, amit a reggeli időpontjaként határoztak meg. Megettünk kb. fél kiló kenyeret, és a májkrémek egy részét. Következő állomásunk a millenniumi kereszt volt, amihez már szintkülönbség is tartozott bőven. Itt a csomótábláink kerültek leellenőrzésre. Két csomó gyors elsajátítása után indultunk is a pálos kolostor romjai felé. Ott növényhatározás következett: mindenki választott magának egy növényt, amit kikeresett a határozóból, és röviden elmesélt társainak. A következő útszakasz lényegesen hosszabb volt, két és fél óra a kolostortól az Abaligeti-cseppkőbarlangig. Közben volt még egy check-point, egy harangláb, ahol fényképezkedni kellett. Minden prímán ment, nem tévedtünk el, és szintidőre oda is értünk az EÜ-s állomás helyszínére. Felelevenítettük és pontosítottuk ismereteinket az újraélesztéssel kapcsolatban, valamint mindenki gyakorolhatta a stabil oldalfektetést. Mire végeztünk a feladatokkal, közel volt az egy óra, így a barlang előtti tó partján fogyasztottuk el a maradék kenyérből és májkrémből, továbbá sajtkrémből, paprikából és Zalán-féle titkos készletekből álló ebédünket. Miután minden elfogyott, újult erővel néztünk a túra leghosszabb szakasza elé: 5 óra, Abaligetről Orfű érintésével Cserkútig. A Mecsek, hegység voltához híven nem kényeztetett minket: hegyre fel, völgybe le. Egy-két őrstársunknak jól jött, hogy ott voltunk mi, jól terhelhető siófokiak is, és segítettünk cipekedni. Sorra vettük a check-pointokat: Orfű tábla, Büdöskúti-kulcsosház (ahol kitűnő forrásvíz van) és Szúadó-tető. Ekkor értük el a túra mélypontját. Mindenki már csak vonszolta magát, utolsó erejéből. Lassan azonban újra ismerős tájra értünk, és a Pálos kolostor romjaitól újult erővel folytattuk a menetet lefelé. Így botlottunk bele az utolsó állomásba: tűzgyújtás. Miután elvégeztük a tűzgyújtó eszközök vízhatlanságának gyorstesztjét, mindenki kapott egy konzervdoboznyi vizet és 15 percet, hogy forralja fel. Egész jó arányban sikerült elvégezni. A túra utolsó szakasza ujjgyakorlat volt. Gyakorlatilag sík terepen besétáltunk Kővágószőlősre.

Az első őrs már benn volt, így volt kivel megtárgyalni az elmúlt 35 km-t. Abban mindenki egyetértett, hogy lehetne már vacsi. Ezzel azonban még meg kellett várni a lány őrsöket. Mikor végre (majdnem) mindenki beérkezett -- a hármas fiú őrs tudniillik komolyabban eltévedt -- sort keríthettünk a szokásos pincepörkölt betermelésére. Vacsora után képzések következtek, amit lehet, hogy már csak félálomban hallottunk. Szerencsére a vasárnapi ébresztés csak 8-kor következett be, így valamelyest kialudhattuk magunkat. A délelőtt folyamán még részt vettünk misén, amit egy egészen jó humorú, ám hosszú távon nagyon nehezen tolerálható hangkarakterű pap tartott. A ház kitakarítása, és egy-két megmaradt feladat elvégzése után belekóstolhattunk az ŐVK eddigi legjobb kajájába: pörkölt nokedlivel…
A záró szertartás után Gergő újfent csatlakozott hozzánk a buszra menet, ami Pécsre vitt minket. Itt tűrhető hosszúságú várakozást követően felszállhattunk a siófoki buszra. Az út eseménytelenül telt, Siófokon elbúcsúztunk egymástól, és mindenki hazaindult. Én Palival együtt a pékség felé. Szerintem mindent elárul, hogy Kővágószőlősről 13 óra 5 perckor indult a busz, mi pedig fél kilenckor értünk haza. De természetesen megérte, és jöhet a tábor, mert mi készen állunk.