Immár évek óta szokás, hogy Siófok város március 15. alkalmából rendezett ünnepségeinek grandiózus i-jére csapatunk műsora tegye felkorona gyanánt a pontot. Idén sem volt ez másképp, csapatunk bölcs vezetői pedig a műsor elkészítésének feladatát Marcira bízták. Mondanom sem kell, nála jobb kezekbe nem is kerülhetett volna. Az idei koncepció az eddig megszokottakhoz képest is új- és nagyszerű volt: műformája tudniillik nem prózai színdarab, hanem egyesek szerint népi daljáték, valójában nagyszabású rockopera volt. Előadói apparátusa: 3 főszereplő, aki énekel, néhány mellékszereplő, és a band (akusztikus gitár, basszusgitár, elektromos gitár, dob). A zenét természetesen Marciszerezte, feldolgozva egy-két jól ismert népdalt.Miután összeállt a csapat, megkezdődtek a próbák. Bár eleinte még csak körvonalazódott a sztori, hatalmasan jól éreztük magunkat. Talán pont emiatt, de az előadás előtt egy héttel döbbentünk rá, hogy itt baj lesz, ha nem tesszük magunkat oda rendesen. Így hát (mivel március 15 vasárnapra esett) az első igazán komoly zenekari próbát meg is tartottuk pénteken. Marciéknál gyűlt össze a zenekar: Eszti, Marci, Gergő és én. Részletesen haladtunk végig a tételeken, a preludetől a fináléig.

A próba vidáman telt, de keményen kellett dolgozni, hiszen az én témáimnak a fele még készen se volt, de így legalább egy kicsit megcsillogtathattam hangszerelési képességeimet. Később megvacsoráztunk, Gergő pedig hazavitte Esztit. Mivel engem a hétvégére a Hováth-família örökbe fogadott, még tudtam folytatni velük a munkát. Nagyjából hajnali fél 3-ig próbáltunk, de addigra már a kiégésnek olyan szintjére jutottunk, hogy olyan nagyszabású zenei remekműveket énekeltünk fennhangon, mint Kis Grofo, ‘Csak a nézését...’ kezdetű munkája. Mikor ez tudatosult bennünk, biztossá vált, hogy a próbának vége.
Nemrégiben Marci vett egy új gitárt, amit még nem volt szerencsém addig kipróbálni, és úgy gondoltuk, hogy egy rövid pillantás még belefér a napba. Igen ám, csakhogy a hangszer Gergő kezébe került, aki azonnal flow-élményt élt át, és kibuggyant belőle a később csak ‘Szerenád®’-ként elhíresült csoda. A szöveget szerzői jogi akadályok miatt nem közlöm. A zene hatása alá kerülve lefeküdtünk aludni.

A másnapi próbát valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag Marci borzasztó koránra tette. Mi természetesen divatosan késtünk. A próbát akkor már énekkel együtt tartottuk. Az összhang, a kémia természetesen közel tökéletes volt, így gyorsan haladtunk. Később kihelyezett helyszíni próbát is tartottunk, amit Gergő és én élveztünk a legjobban, hiszen ekkor tudatosult bennünk, hogy mekkora király helyünk lesz a Vak Bottyán suli lépcsőjének a kőkorlátján. A nap folyamán egy rövid időre még áramot is kaptunk a gimiből, úgyhogy az elektromos hangszerekkel is tudtunk próbálni. Az előző éjszakai nem-alvás megtette a hatását, a szokottnál is nagyobb töménységben dőltek belőlünk a szebbnél szebb gondolatok, és nap végére a többiek is magukévá tették Kis Grofó mesterművét, ami így a program szimbólumává vált, és erősen gondolkodtunk, hogy beletegyük-e a darabba. Szerencsére ennél nagyobb szellemi mélységeket is súroltunk, mert előkerült a ‘Hang és fény’ című Kispál dal is ,amit gyorsan újrahangszereltünk, és eljátszottunk saját szórakoztatásra. Ahogy a délután kezdett estébe fordulni, már mindenki nagyon fáradt volt, és Marci berekesztette a próbát. Csakhogy Gergőnek még vezetőségi megbeszélése volt! Mit volt mit tenni, sofőr híján Marcival elindultunk haza gyalog, a hangszereket a CsOtthonban hagyva. Útközben tökéletesítettük a szinkron-facebookozást, és Mesinek is elmagyaráztuk, miért kellene a szoknya alá nadrág helyett harisnyát húzni. Ennek érdekében természetesen a ‘Fanni’ érveléstchnikát alkalmaztuk. Próba természetesen szóba se jöhetett már aznap, ezért megpróbáltunk megnézni egy filmet, de csúnya bealvás lett belőle, ezért inkább az alvás mellett döntöttünk.

A másnap (vasárnap) délelőtti programja a koszorúás volt. Nagyon sokan gyűltünk össze, kicsik és nagyok, mind-mind cserkészingben. Szívderítő látvány volt, Golyó bá’ is borzasztóan büszke volt ránk. Először kicsi-nagy párokban elpróbáltuk a koszorúzás menetét, hogy semmi hiba elő ne fordulhasson, majd megnéztük a gimisek műsorát. Kettes oszlopban vonultunk vissza a koszorúzás helysznére, ahol fiú-lány párokat alkotva vártuk, hogy kézhez kapjuk a koszorúkat. Annyira sokan voltunk, hogy a legtöbb párnak elég volt kétszer mennie. Ez azért is jó volt, mert elég hideg volt, és így nem kellett annyit fagyoskodni kabát nélkül. Az én párom Luca volt, természetesen mi háromszor mentünk: abban a pillanatban, hogy a 2. körből visszaértünk, derült ki, hogy porszem került a gépezetbe, mert elcsúsztunk eggyel, és be kell ugranunk gyorsn még egy körre. Semmi gond, probléma orvosolva.
A koszorúzást követően még toltunk egy rövid próbát, majd mindenki hazament ebédelni, és lelkiekben felkészülni az előadásra.
Az utolsó kör próbát már hangosítással tartottuk. Őszinte sajnálatunkra, le kellett mondanunk Gergővel a kőkorlátról, ugyanis túl messze lettünk volna a keverőpulttól. Igazándiból egy egészen másik helyre állítottuk fel a technikát. Minden szereplő megkapta a mikrofonját, nekünk bemikrofonozták az erősítőinket és a dobot, úgyhogy mindjárt el is kezdtük a főpróbát. Minden kitűnően alakult. A zárlat utolsó hangjainak lecsengése után nem állhattuk meg, hogy le ne nyomjunk egy ‘Csak a nézését...’ hangosítással együtt is. Egy pillanatra mindenkinek kihagyott a szíve, amikor elkezdett esni az eső, de gyorsan letakargattunk mindent, és szerencsére hamar elállt. Csak ijesztésnek szánta.
A fáklyás felvonulás végállomása volt a műsorunk, és az emberek szépen gyülekeztek. Amint a menet vége is megérkezett, rövid felvezetés után el is kezdtük...Az előadást Luca nyitotta, aki egy falusi leányzó szerepében a ‘Túl a vizen...’ első versszakát énekelte különösen szívhez szóló, csengő hangján. Erre válaszolt Pali a másodikkal, amit a közönség mögül, közöttük utat nyitva énekelt, miközben felsétált a színpadra. A hatás azonnali volt. Pali megígérte Lucának, hogy elveszi, amint lesz pénze, ám az idillt Zsófi kétségbeesett sikolya szakította félbe: csendőrök érkeztek, hogy elvigyék a legényeket katonának. Pali se menekülhetett, a két csendőr, Golyó és Krisz levonszolta a színpadról. A falu kétségbeesett lányai együtt énekelték el a ‘Töltik az erdei utat...’ című idevágó népdalt.
A következő instrumentális szakasz az idő múlását volt hivatott érzékeltetni: minden évben learatták a búzát, minden évben megjött a Postás Józsi (Hunor), ám Paliról semmi hír. Ahogy teltek az évek, Luca lassan feladta a reményt, és viszonozni kezdte a molnárlegény, Zalán közeledését. A közeledésből szerelem lett, a szerelemből házasság. Az esküvőt, amit Golyó vezényelt le, nagy vigasság követett. (Ezt egy tánc szemléltette.) Ekkor hangzott el a ‘Szép virágot violát...’ először Luca és Zalán duettjében, majd Marci és Gergő kétszólamú verizójában.
A pár éldegélt is boldogan, ámde egy nap, miután Zalán elindult dolgozni a malomba, betoppant a mit sem sejtő Pali. Miután Luca elénekelte neki a helyzetet, Pali haragjában a malom felé indult. Az epikus küzdelem alatt egy még epikusabb gitárszóló volt hallható, amit én tolmácsoltam: a darab érzelmi tetőpontja. Végül Lucának kellett kétségbeesetten szétválasztania a két legényt. Luca hazament Zalánnal, Pali pedig lerogyott a színpad szélére. Szívszorító duett következett a ‘Túl a vizen...’ utolsó versszakaiból. Aznap este Luca kétség közt vívódva, könnyes szemmel tért nyugovóra
A darab zárásaként először a főszereplők, majd csoportban a mellékszerelők érkeztek a színpadra versszakonként bekapcsolódva a ‘Túl a vizen...’-be. Az utolsó versszakot már a band is énekelte. (Személyes sikerként könyvelem el, hogy sikerült gitározni és énekelni egyszerre)Mindent összevetve szerény véleményem szerint zseniálisan sikerült, és egy átlagostól eltérő műsort sikerült összehoznunk. Személyes élmény, hogy ekkor léptem fel először gitárral. Biztos vagyok benne, hogy a szereplők számára nagyon sokáig emlékezetes marad a hétvége.

Készítette Lukács Ferenc