Egy szép júniusi délután kis csapatunk tagjai összegyűltek a Csotthon előtt. Mikor mindenki megérkezett, együtt átsétáltunk a buszpályaudvarra. Felszálltunk a buszra majd a vonatra és egy kis séta után meg is érkeztünk Szentlászlópusztára, ahol ez alatt a pár nap alatt sátrat vertünk. Nekiláttunk a vacsorához és miután Golyó is megérkezett a sátorépítéshez kezdtünk hozzá. Elsőre nem volt könnyű feladat, de egy kis segítséggel megoldottuk a problémát. Mindenki megfogta az összes cókmókját és elindult a sátorhoz, hogy bepakoljon. Ekkor azonban Gergő valamilyen különös hangokra lett figyelmes. Minél jobban füleltünk annál jobban tudatosult bennünk az, hogy valaki vagy valakik közelednek felénk. Ez volt az a pillanat, amikor az egész csapatunk felsorakozott egy majdnem félkörbe és vártunk…
Egy kis csoport aprócska termetű, furcsa lény jött felénk hangoskodva. Folyamatosan valami nokedliről meg sózásról beszéltek össze-vissza, amiből szinte semmit sem értettünk. Kiderült, hogy az ő lakhelyükre vetődtünk Zweistein professzor csodálatos találmányával, az időgéppel. Ezzel csak egyetlen problémájuk volt, mégpedig az, hogy azt hitték, hogy mi el akarjuk sózni a nokedlijüket.

Mint tudomásunkra jutott régen egy manó nép élt ezen a bájos vidéken. Minden napra be volt osztva, hogy kiknek kell az éjszaka megcsinálni a nokedlit reggelre. Egyszer az aznapi műszak elfelejtette megcsinálni a nokedlit, és ezen összevesztek. Így szakadtak két népre a manók, a gubacs manókra és a güzü manókra. A gubacs manóknál volt a nokedli recept, amit hiába tudtak használni, mert a nokedliből sajnos sosem tudtak enni. A gonosz güzü manók minden alkalmat kihasználtak arra, hogy bosszút állhassanak, ezért folyamatosan elsózták a kész nokedlit. Ebből kifolyólag volt okuk feltételezni szegény manócskáknak, hogy el akarjuk sózni féltett étküket. Nagy nehezen megegyeztünk velük abban, hogy csapatunk tagjai vállalják a nokedli őrzését éjszaka, ha cserébe itt maradhatunk. Ezután beosztottuk ki mikor fogja ezt a világmegrendítő feladatot ellátni és nyugovóra tértünk. Az éjszaka folyamán sokan próbáltak tervet szőni a güzü manók támadásai ellen. Ilyen volt például a sókatapultjuk tönkretétele is.

Másnap csodálatos reggelre ébredtünk volna, ha a manók nem jajgatnak, és nem követelik vissza a nokedlit … az időgéptől. Az, amit egész éjjel őriztünk, óvtunk és sértetlenül átadtunk reggel, most valahol elveszett az időben. Így hát nem volt más lehetőségünk, gyorsan megtanultunk ilyen finomságot készíteni. Ezután a hosszú, bonyolult, aprólékos és megerőltető feladat után megettük a reggelinket és felszabadultan játszottunk a mezőn. Sorra került a sárkányfogó és a méta is. A güzü manóknak köszönhetően egy perc nyugtunk sem volt, ugyanis megpróbáltak belopódzni az ideiglenes lakhelyünkre és elsózni a reggel készített nokedlit. Szerencsére a gubacs manók felkészültsége és a mi szemfülességünk elegendő volt ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk. A güzü manókat elkaptuk és a két nép között megint elkezdődött a vita. Gyorsan észbe kaptunk és felajánlottuk nekik, hogy megtanítjuk őket egy másik receptre. Elfogadták az ajánlatot és mi pedig azonnal nekiláttunk a főzéshez. A paprikás krumpli nagyon finomra sikeredett és a manók között újra csend és béke honolt egészen addig, amíg meg nem érkeztek azok a manócskák, akik lemaradtak a békülésről. Ők lyukat beszéltek mindenkinek a hasába arról, hogy nincs finomabb étel a nokedlinél és, hogy a béke ebben a helyzetben nem megoldás. „Itt háborúnak kell lennie!”- mondták. Volt is. Igazi manókhoz méltó számháború. Sok mindent eldöntő csata után az izgalom a tetőfokára hágott és mindenki megbékélt a másikkal. Az örök béke megpecsételéseként vacsoráztunk és tábortüzet tartottunk.
Másnap reggel (szerencsére) teljesen nyugodtan ébredtünk. Senki sem kiabált vagy jajgatott. Megint tornáztunk egyet, hiszen nagy nap várt ránk. Reggeli után azonnal hozzáfogtunk a sátrak lebontásához, szemétszedéshez és a pakoláshoz. Elbúcsúztunk a manóktól és elindultunk haza. Útközben megálltunk egy focipályán játszani és ebédelni, majd folytattuk utunkat a vasútállomásig. Itt felszálltunk a vonatra és lassacskán hazaértünk.