• Posted on: 14 June 2015
  • By: magyartenger

1. nap - 2015.08.06. csütörtök 

2015. augusztus 6-án reggel az autóbusz pályaudvaron gyülekeztünk. Ezek után két és fél órát utaztunk Pécsig, majd  még húsz percet a tanyázásunk helyszínéig, Kővágószőlősig. Itt lepakoltuk a táskáikat, majd megtörtént az első  zászlószertartás. Ezek után következett az ebéd, majd az után csapatokra osztottak bennünket és játszani kezdtünk. Keresni kezdtük a Dzsungel könyvét, aminek olvasása közben belecsöppentünk a dzsungelbe, és találkoztunk Mauglival és Bagirával. Ezek után bementünk a Fehér barlangba, hogy elkészítsük a ruháinkat, mi farkasok füleket készítettünk magunknak. Ezek után kezdetét vette egy fantasztikus kereskedő játék. Vacsora előtt még megtudtuk, hogy a tábor ideje alatt mindenkinek kell saját bunkit építenie az őrsével, amihez már aznap este lehetett alapanyagokat venni a fabatkákból. Fabatkákat úgy tudtunk gyűjteni, ha jól viselkedtünk, vagy ha segítettünk valakinek, illetve ha elsőnek értünk oda a gyülekezőre. Vacsorára megettük a maradék szendvicseinket, és tejbepapit is kaptunk. Utána elment mindenki fürdeni, majd elkezdtünk készülődni a tábortűzhöz. Nagyon sok izgalmas játékot játszottunk a tábortűz alatt. A tűz után volt a zászlószertartás, majd bementünk a házba, átöltöztünk pizsamába, meghallgattuk az esti mesét és elmentünk aludni.

 

2. nap - 2015.08.07. péntek

7:30-kor Háti, Lajcsi király és Jambo egy remek ébresztővel felébresztett mindannyiunkat. Nem sokkal ez után a reggeli torna következett. A szoba szemlén Maugli és Lajcsi király ellenőrizték a szobáinkban a rendet. Ez után következett a  zászlószertartás és a reggeli. Majd a finom reggelit a Szellemi labirintus váltotta. A játékban 10 állomás volt, és ezek mindegyikén egy-egy találós kérdésre kellett válaszolnunk. Mivel nagyon meleg volt egész nap lehűtöttük magunkat egy kis locsi-pocsival. Ezt mindenki egyaránt nagyon nagyon élvezte. Mivel nagyon vizesek lettünk, hogy megszáradjunk leültünk tanulni a dzsungelindulónkat. Utána átöltöztünk és következett az ebéd, ami nagyon finom volt. Ebédünk befejeztével kezdetét vette a csendes pihenő. Ez idő alatt minden őrs a szobájában ajtóra ragasztható táblát csinált magának, ami őket jelképezte. A pihi után a Játék Határok Nélkül következett. A játék után fáradtan beültünk a Fehér barlangba és egy bábmesét néztünk meg. Ez után kezdődött a Bátorságpróba és vele párhuzamosan a tömegjátékok. Ezeknek az uzsonna vetett véget. Finom uzsink elfogyasztása után lehetett építeni tovább a bunkikat. Este megettük a finom vacsinkat, majd lemosakodtunk, majd leültünk a tábortűz köré. Aznap este a tüzet Háti és Lajcsi tartotta, és gigaszuperkirályra sikeredett. Miután a tűz elaludt átsétáltunk a zászlószertartásra, majd fogat mostunk és bebújtunk a pihe puha ágyikónkba aludni.

 

3. nap - 2015.08.08. szombat

Reggel egy szuper ébresztőben volt részünk. Rendbe raktuk a szobánkat és zászlószertartás következett. Mikor mentünk volna reggelizni döbbenten vettük észre, hogy a reggelinket a papagájok elcsenték. Ezért mi nagy buzgón nekiláttunk megkeresni az étkünket. Miután mindenki meglelte a finom falatait és megette azokat Akela segítségével egy számháború keretein belül megtanultuk, hogy kell lopakodni, osonni a dzsungelbe. Mivel ma is elképesztő hőség voltmegint volt egy kis locsi-pocsi, de a mai nap egy szuper vízi csúszdán csúszkálhattunk. Pihenés gyanánt ebédeltünk, és volt egy kis csendes pihenő. Ezek után, úgy gondoltuk, hogy meg kellene köszönnünk Akelának ezt a sokat segítséget ezért a kézműves program alatt szebbnél szebb dolgokat készítettünk neki. Lehetett csinálni tojástartóból virágot, papírból nyakláncot, fonalállatkát, szélfogót és baglyot WC papír gurigából. Délután a majmok nagyon huncutok voltak és ellopták az uzsonnánkat, és csak akkor adták vissza, ha rálelünk. Ehhez adtak egy kis segítséget, így újfent megleltünk az elveszett elemórzsiánkat, a dinnyét és a müzli szeletet. Őrsi idő és bunki építés után elmentünk vacsorázni, majd fürdeni, megnéztük a tábortüzet és a mesehallgatás után mély álomba szenderültünk.  

 

4. nap - 2015.08.09. vasárnap

Ma Nagaina által beállított Dzsungel könyve zenéjére keltünk. Gyorsan felöltöztünk és kisiettünk Háti ezredes reggeli tornájára. A torna után felhúztuk a cserkészingünket és a csapatpólónkat, majd a reggeli szertartás után finom reggelit kaptunk. A reggeli nutellás kenyér volt gyümölcsteával. Mikor már mindenki jól lakott sorakoztattak minket és elindultunk  a misére. A mise gitáros volt, amihez a zenét mi szolgáltattuk. Szerintünk nagyon szuper volt így a mise. Mire visszaértünk a miséről észrevettük, hogy Maugli nincs meg. Pontosabban eltűnt. Kis készülődés után úgy döntöttünk, hogy a keresésére indulunk. Maugli jó messzire elkóborolt. Nagy túra és sok keresgélés után ráleltünk Mauglira aki Sántival volt. Végül sikerült rávennünk Sántit, hogy ne maradjanak a faluba, hanem jöjjenek velünk vissza a dzsungelbe. Éppen indultunk volna hazafelé, mikor ránk támadott Shirkán. Mivel ő egy macska és 9 élete volt, ezért elég nehéz volt legyőzni, de nekünk bátor dzsungellakóknak ez is sikerült. Végül az összes életét elvesztette és átállt a mi oldalunkra. Ezek után már nyugodtan énekelve sétáltunk vissza a dzsungelbe. Mivel nagyon sokáig tartott mire ráleltünk Mauglira már csak egy gyors bunki építésre maradt idő és utána menni kellett vacsorázni és fürdeni. A mai este egy kicsit különlegesebb volt, mint a többi, mert sokan közülünk kiscserkész ígéretet tettek, és megkapták a kiscserkész nyakkendőjüket. A nagyok az egész udvart, és a diófát mécsesekkel rakták tele. Ez egész nagyon nagyon szép volt. Az ígérettétel végén mindenki kiscserkész testvérévé fogadta az ígéretet tevőket. Ez után volt még egy kis őrsi idő majd mindenki ment a szobájába, hogy egy jót aludjon.

 

5. nap - 2015.08.10. hétfő

A mai napon is egy csodálatos ébresztőre keltünk. Reggeli torna, majd zászlószertartás következett. Ezek után kiosztották a feladatokat: össze kellett pakolni a táskáinkat, lebontani a bunkikat, felsöpörni, felmosni, rendet rakni. Mikor mindennel végeztünk játszottunk egy kicsit majd ebédeltünk.  Ekkor meghallottuk, hogy Maugli és Sánti  nagyon beszélgetni valamiről. Kiderült, hogy Maugli annyira szereti Sántit, hogy szeretné feleségül venni, ezért megkérte a kezét. Ez viszont azt jelentette számunkra, hogy Maugli elmegy a faluba és nem maradt velünk a dzsungelbe. Hogy ne legyen annyira fájdalmas a búcsú bekötöttük a szemünket, hogy ne lássuk, ahogy elsétálnak a falu felé. Mikor már nem is hallottuk léptük nyomát, levettük szemünkről a kötést és átballagtunk az alakuló térre, az utolsó zászlószertartásra. A zászlólevonás után még csináltunk rengetek csoport és őrsi képet, majd megtöltöttük a kulacsainkat, vettük a táskánkat és elindultunk a buszunkhoz. Nem egészen húsz perc alatt már bent is voltunk Pécsen, a buszpályaudvaron. Itt könnyes búcsút vettünk új barátainktól majd felszálltunk a Siófokra tartó buszunkra. Az út hazáig nagyon hosszúnak tűnt, de végül csak befutott a buszunk Siófok és már vártak ránk a Csotthonnál. 

 

A feketepárducok, a tüskésdisznók, a majmok, az elefántok, a medvék és a farkasok tollából.

Összes kép megtekintése

https://photos.app.goo.gl/MWJMlJO2zvgo4zqG3
2015. július 06. - 2015. július 10.