Egy előre nem teljesen átgondolt, vakmerő és nem biztos, hogy beszámítható döntést hoztam. Lemegyek Pécsváradra, az 56km-es emléktúrára! Gyorsan, mielőtt meggondolhattam volna magam, felírtam a „habcsók portálra”, hogy ki szeretne velem tartani ebben, a korántsem egyszerű és rövid utazásban.
Nagy meglepődésemre, sorra jöttek a kommentek. Te jó ég, lassan külön parti járatot kell intéznem, ha ez így megy tovább! A végére 7-en vágtunk bele.
Péntek este kicsit rohanósan (csak, mint mindig… megint én késtem…), de elértük a buszunkat és ezzel elkezdődött a „nagyutazás”! Három és fél órás utunk Pécsre kicsit sem volt „pihentető”, szóval, aki eddig nem volt fáradt, ő biztos lemerült mire beértünk. Az úton készült „szelfikről” inkább nem is nyilatkoznék. Mentségemre szóljon, hogy mikor készültek én már aludtam! A betervezett 11, fél 11-es takarodóból lett éjfél, ami alapból nem is lett volna gond, csak reggel 5-kor keltünk és innen már mindenki érti… Sőt, még esti mesét is olvastam nekik, bár nem hittem volna, hogy ekkora „sikere” lesz, mikor kiválasztottam. Reggel mindenki, hipp-hopp összepakolta a dolgait és már indulhattunk is, sőt futottunk, mivel majdnem lekéstük a buszt, ami kivitt volna minket Pécsváradra. Bár ez a buszos bácsinak nem annyira tetszett, hogy miattunk csúszik a menetrenddel.
A helyszínen megkaptuk a menetlevelet, a kitűzőt és az emléklapot! Viccelődtünk is, hogy most már mindenünk meg van, amiért jöttünk. Menjünk vissza a Megye utcai szállásunkra és egy üveg Nutella mellett pihenjük át az egész napot, majd itthon úgyis azt mondjuk, hogy milyen kemény volt! De azért egy dolog mégis hiányzott! Az élmény. Ezért csak nekiálltunk.

1. nap
Reggel ébresztés után fagyűjtéssel kezdtünk. Ez után a finom reggeli következett, majd egy gyors tust dobtunk, átöltöztünk egyenruhába, párokba álltunk és elindultunk sietve a misére. Még mise előtt a faluban találkoztunk a kicsikkel, akik épp akkor érkeztek meg. Közösen folytattuk utunkat a templomhoz.
A mise után lépéstartással és dalolva vonultunk végig a falun. Ahogy elértük az erdei utat átvettük a kicsiktől a cuccot.
A táborba beérve kiosztották a feladatokat: körletépítés és egyéb központi építmények megépítése volt. Ábel az építkezés alatt egy liánt szeretett volna leszedni egy fáról, de szerencsétlenségére a fél fát magára rántotta. Őt ezután kórházba vitték Veszprémbe, mert felrepedt a fejbőre. Ezután egy minimális csapat ( 4 fő ) megmártózott a patakban, aminek a hőmérséklete 10 ˚C körül mozgott. Ezután Holdra Üvöltőnek segítettünk a padokat a tábortűz helyére pakolni.Vacsoráztunk, majd a tábortűz köré sereglettünk és megtekintettük az előadást. Nagyon hideg volt aznap este. A tábortűz vége után következett az esti  szertartás, majd a takarodó után mindenki belebújhatott a pihe-puha hálózsákjába.

Kis csapatunk szombat reggel fél nyolckor gyűlt össze, hogy újfent egy hatalmas kalandban legyen része. Az autóbusz pályaudvaron felszálltunk az endrédi buszra és már kezdődhetett is az utazás! Hamarosan megérkeztünk, majd mindenki felkapta a táskáját és elindultunk menetelve. Első célunk a focipálya volt, ahol kényelmesen megreggeliztünk. Miután mindenki végzett, az Ek-k vezetésével mentünk tovább, szintén menetelve. Árkon, bokron is túljártunk már, amikor végre felbonthattuk a kettes sort és a menetelést is abbahagyhattuk.  Nem telt bele egy óra és már a táborhelyünk előtti mezőn pihenték ki a kisebbek az út fáradalmait. Addig Apró Szikla, Holdra Üvöltő, Hosszú Szálka és az Ek-k a megfelelő sátorhelyet keresték. Eltelt egy kis idő, majd nekiláttunk ahhoz, hogy kialakítsuk szállásunkat. Minden őrsnek készítenie kellett egy-egy padot, így hamarosan mindenki elkezdett fadarabok és faágak után keresgélni. Spagónk még nem volt, ezért egy darabig csak elméletben kötöztük a kényelmesebbnél kényelmesebb ülőhelyeket. De ami késik, nem múlik, és jobb később, mint soha címszavakkal megérkezett Álmatlan Medve és Kicsi Póni a szükséges „hozzávalókkal”. Mindenki hozzákezdett (most már gyakorlatban is) a padok elkészítéséhez.

2014. április 26-án rendezték meg az Országos Cserkésznapot Budapesten, a Városligetbe.  Ez a nap kiváló volt arra, hogy találkozhassunk más városból érkezett cserkészekkel, továbbá, hogy városszerte számos programon részt vegyünk. Ellátogathattunk az Iparművészeti -, a Szépművészeti –valamint a Közlekedési múzeumba. Öveges Professzor műhelyében megismerkedhettünk a fizikával és a kémiával. Emellett azok, akik szeretik a vonatokat betekintést nyerhettek a MÁV mozdonymosó valamint javító műhelyébe. Mindezek mellett az Országház, a Terrorháza, a Budapesti Állat – és Növénykert, a Mátyás-hegyi barlang, a Cserkészbolt és a Mátyás-templom várta tárt kapukkal a cserkészeket.

Mi vonattal és metróval mentünk Budapestre. Már nagyon várta az egész csapat ezt a napot, mert Golyó már említette, hogy lesz Big Jump. Mit is értünk Big Jump alatt? Ez egy több méter magas állvány, amiről egy hatalmas légzsákra lehet leugrani.

A Töreki elágazásnál voltunk teljes harci arcfestékben. A törzs legidősebbjei és legbölcsebbjei Apró Szikla és Holdra Üvöltő kétfelé osztották a kis csoportunkat és az útelágazásnál elbúcsúztunk egymástól azzal, hogy védjük meg területeinket az ismeretlenektől. Ugyanis Álmatlan Medve és törzse erre tartott. Amit hírnökeink megtudtak róluk az az, hogy a szekereiket két-két ló húzza. Két nagyon értékes zsák volt minden kocsin. A lovakon egy-egy szalag, a többségen pedig szalag és szám is volt. A mi feladatunk a rakomány megszerzése, amihez minden idegent hatástalanítanunk kellett egy ideig. Ezt úgy tudtuk csak megcsinálni, ha a szalagot kihúzzuk, vagy ha leolvassuk a számot. Sok embert könnyen kihúztunk, azonban számos emberrel meggyűlt a bajunk. A kisebb létszámú ám semmi másban nem különb csapat a felsőbb vidékeket vette védelmezése alá. Sikeresen elrejtőztünk az utánunk kajtató szemek elől, ám az ellenséges csapat rafináltabb volt, mint ahogy gondoltuk.

Egyszer nem is olyan régen, egy messzi-messzi tájon, hol a sasok szabadon szárnyalnak és a vadlovak nyerítve szelik át a pusztákat, az indiánok farsangi ünnepséget tartottak. Mindenki eljött, aki számít. Az asztalok roskadásig teltek minden jóval. A távoli törzsek mérföldekről utaztak idáig, csak azért, hogy szemtanúi lehessenek ennek a fantasztikus eseménynek. Először a törzsek saját jelmezeik bemutatásával kezdték az estét. Láthattunk ínycsiklandó túró rudit, ijesztő szörnyeket, csinos indiánokat és New York-i turistát?! Aztán következhetett a történetek bemutatása. Még a farsang előtt minden őrsnek ki kellett választania egy történetet, amit aztán az örsiken gyakoroltak. Némi malőr miatt egy kimaradt, ezért kétszer játszottuk el ugyanazt. A történet egy "nevelő" táborról és a benne lakó indiánokról szólt: Utiról, a szőke indián srácról és legjobb barátjáról az erős és bátor Ugráló Bagolyról. Gyermekkori kalandjaikat ma már csak a Nyugat szelleme őrzi és adja tovább az utókornak.

2013. október 27-én kiscserkész túrára mentünk. Reggel megtudtuk, hogy a túra folyamán ki kell majd szabadítanunk Süsüt, akit Torzonborz a gonosz király elragadott. Izgatottan indultunk Endrédre. A busz utat tűkön ülve izgultuk végig várva, hogy megmérkőzhessünk a gaz rablóval. Endréd határában, az erdő szélén mindenki a finom, otthoni szendvicsét elmajszolta, majd folytattuk utunkat az erdőben. Mikor kiértünk egy nagy tisztásra először "adj király katonát" játszottunk, és ezzel bemelegítettünk a métára. A játéktól vidáman tovább baktattunk az erdőben, majd hirtelen meghallottuk, hogy egy izgága ember hangosan kiabál felénk: Sárkány ellen sárkányfű, sárkány ellen sárkányfű. Beszélgetni kezdtünk vele és elmondta, hogy azért árul sárkányfüvet, mert nagyon fél a sárkányoktól, köztük a mi híres egyfejünktől is. Jó hírt is hallottunk tőle, hisz a vár, szerinte már nincs olyan messze. Kis idő múlva megpihentünk és megettük a jól megérdemelt ebédünket. Teli hassal egy kis pihenő után újra útnak indultunk és nemsokára megpillantottuk a várat, amit Torzonborz király katonái őrizetek.

Egy szép őszi napon a Hód őrs mozgósítható ereje úgy döntött, hogy a 8 órás gyorson, a mozdony mögötti rejtett fülkében fog összegyűlni, hogy „őrsirekorddöntő” célzatú túrára induljon. A vonatról Balatonszárszónál szálltunk le, hogy felszállhassunk a Szóládi buszra. A helyszínen gyorsan teszt alá vetettük a rekorddöntést igazoló eszközöket, és végül az az én Igotu órám bizonyult a megfelelő választásnak, ugyanis az mér sebességet, átlagsebességet, távolságot és tengerszint feletti magasságot is. Miután élesítettük a műszereket, a Golyó vezetésével elindultunk. Ezek után mondanom sem kell, hogy eltévedtünk még a faluban... Valahogy mégis rákeveredtünk a helyes útra, és nekivágtunk. Hamarosan elértük Somogy metropoliszát, a hihetetlen Nezdepusztát. A felhőkarcolók árnyékából kiérve elérkeztünk utunk legmeredekebb szakaszához. Fölfele menet Golyó szakértő szemmel elemezte a terület adottságait egy siklóernyőző szempontjából. A tetőn történelmi jelentőségű fotót készítettünk, ez ugyanis Somogyország legmagasabb pontja. Kicsivel később egy kellemes padnál megálltunk falatozni. Mivel Golyó golyhó módon eldicsekedett a szendvicseivel, azokat ettük meg. Közben olyan zeneszerzők életútjáról társalogtunk, mint Bach, vagy Mascagni. Golyó felvázolta az ütemtervet is: bele kell húzni!

Az indulás napja: 8-kor gyülekező a Csotthonnál, elbúcsúztunk a szülőktől, elindultunk a 9 és ¾-ik vágányról a Roxfortba. Első célunk Kapolyba vezetett, ahol játék következett és megismertük Harry Potter, valamint Ron Weasley karakterét. Elindult a második buszutazásunk, ami elvitt minket Somogydöröcskére. Elfogyasztottuk a finom ebédet, és elmerültünk a sok kalandos játékban. Egy jótevőnk levette vállunkról a terhet, így már sokkal könnyebben eljutottunk ahhoz a varázslóhoz, aki útbaigazított minket. A túra nehézsége ellenére a tábor mindent kárpótolt. Legelőször a Teszlek Süveg bölcsességét hallgattuk meg, majd kiderült, hogy mindenki a bátor Griffendél csapatába került. Ezután mindenki nekiállt körletének építéséhez és a sátorállításnak. A lányok nagy előnnyel indultak, de gyorsan behoztuk a lemaradást. Berendeztük a sátrat majd nekiálltunk a finom bolognai spagettinek, ami nagyon ízlett. Ezután a tábortűz következett, ahol sok nevetésben volt részünk. Az esti szertartáson megtanultuk az őrködés csínyját-binyját, amit még aznap este használtunk is. Már alig várjuk, hogy másnap elkezdődjenek a varázslatos programok.