Szülői levél kiscserkésztábor - 2018
A 2018-as kiscserkésztábor szülői levele már elérhető honlapukon.
Fogadalomtétel
Időpont: 2018. június 30. szombat
Helyszín: Siófok, Sarlós Boldogasszony Plébánia (Csotthon)
Gyülekező a pótpróbázóknak: 16.00 (Csotthon)
Gyülekező a fogadalmat tevőknek és a csapattagoknak: 18.15 (Csotthon)
Megjelenés: cserkészing + sötét alj, vagy csapatpóló + kcs nyakkendő + sötét alj, vagy ünneplő
Program vége: 20.30 körül
Egészségügyi nyilatkozat
A SIÓFOKI CSERKÉSZET ÚJRAÉLESZTÉSE
„Te egyedüli lélek vagy, aki valamiben a legjobb a világon. Ezért bízz magadban és találd meg azt a valamit, ami lekötelezve az emberiség javát szolgálja!”-
Siófokon a cserkészet történetének két szakaszáról beszélhetünk. Az első, a megalakulástól 1948-ig, majd a második negyvenegy év szünet utáni 1989-as újraélesztéstől, - reméljük nagyon sokáig.
A második szakasz kezdetének, nem lehet pontos időpontot adni. Illés Sándor tisztelendő atya a hittanos diákjaival olyan tevékenységet folytatott már 1988 - 89-es években, ami igen hasonlított a cserkészethez. Akkor még senkinek nem jutott eszébe, hogy amit 10-15 általános iskolás diák a hittan órákon kívül a tisztelendő atya irányításával végez, az Siófokon a cserkészet újraélesztés bölcsőjének tekinthető lesz idővel.
Tanyázás étkezés hozzájárulás
Kedves Szülők és Cserkészek!
Kérjük, aki tud és szeretne, járuljon hozzá a kiscserkész TANYÁZÁS élelmezéséhez. Az internetes cím, amely alább található, egy szerkeszthető internetes táblázatot tartalmaz, amiben minden olyan élelmiszert feltüntettük, amikre felajánlásokat várunk.
Kérjük Önöket, hogy amennyiben tudják támogatni tanyázásunkat, akkor a megfelelő helyre írják be magukat, hogy a többi szülő is láthassa, mi az, amivel még senki sem készül.
Nem kell egy élelmiszert egy embernek elvállalni, ezt el sem várjuk. Ha a megadott mennyiség egy részét teszi ki a felajánlás, nekünk már az is nagyon nagy segítség! Sok kicsi sokra megy! Előre is hálásan köszönjük!
https://docs.google.com/spreadsheets/d/1a7xGTydnC2lGfPiQymmWiOj0KpbYSD5Pjl6g8gYfsPg/edit#gid=0
NEA működési támogatás
Kiscserkész téli portya Balatonendréd
Pénteken a cserkészotthonban találkoztunk egy kis indiánnal, akit Manapinak hívtak.
Utána bemutatta a törzsfőnököt, Csillagokat Számlálót és a némát, akinek nem volt neve. Ezután elmentünk az indiánotthonba, ahol megvacsoráztunk és Manapi meséje után lefeküdtünk aludni.
Másnap reggel ébredés után Alvó Bika reggeli tornáján vettünk részt. Ekkor kiderült, hogy a némát Bélának hívják, aki igazából Fingacsu törzsfőnök volt. Elmentek Csillagokat Számlálóval megfejteni a jóslatot. Reggeliztünk és közben megérkezett Ikina is. Ezt követően összekészítettük a táskáinkat, és elmentünk túrázni. Túra közben botokat kellett gyűjtenünk, hogy ezekből képet készítsünk, ami segít nekünk a jóslat megfejtésében.
Kiscserkész korosztályi kézműves
Eljöttünk és vártunk. Elmentünk a parkba és játszottunk fedezékbent, jégfogót és állatfogót. Ott volt Zsófi, Tommaso, Dávid, Mesi. A játék után lejöttünk és felkészültünk a kitűnő kézműveskedésre. Csináltunk például hóembert, gyertyát díszítettünk, Tommasoval könyvjelzőt, Mesivel képeslapot is. Ettünk közben kekszet meg sütit. Ezek után újra kimentünk a pavilonhoz és játszottunk. Mire visszaértünk Zsófi már lelaminálta a könyvjelzőket, aminek nagyon örültek a gyerekek csak Tommaso nem, mert az övé nem lett lelaminálva. Utána imádkoztunk és vége volt a napnak.
Fogadalomtétel
November 5-én 9 órakor volt a gyülekező a CsOtthonnál, mert fogadalomtétel volt. Ezt követően lementünk és felvettük az inget. Utána volt a templom előtt egy harangszentelés ahova rengetegen összegyűltek. Ezek után bementünk a templomba a misére, ez kb 11-ig tartott és eljött a várva várt pillanat. Kimentünk a lépcsőre és elmondtuk a fogadalom szövegét. Utána a vezetők elmondták a cserkésztörvény 10 pontját és a meghallgatásuk után minden egyenruhás cserkész odajött hozzánk és testvérükké fogadtak minket. Miután mindez megtörtént csináltunk rengeteg csoportképet csapatosan, őrsönként, családtagokkal. Azután kimentünk a templomkertbe és egy hatalmas körbe álltunk, elmondtuk az imádságot és a Lorit és egy kislányt a nagyobb fiúk feldobálták annyiszor ahány évesek lettek. Ez elég mulatságosnak tűnt, de nem tudom milyen érzés repülni. Utána nekünk volt még egy őrsink ugyanis készültünk az ővk-ra, amit már nagyon izgatottan várunk.
Készítette: Kollár Kata