Locsolás
Oké megyek, csak még keresem az ingem … Jellemző, késünk! - mondanák a lányok, de most nincsenek itt. Egy részük ép azt tervezi, hogyan is fog elfutni, másik részük sürög-forog, hogy beleértve önmagát is, minden tip-top legyen, mire oda érünk. Zsófi meg … hát, ő egyszerűen csak alszik. Én közben feladom, ha nincs, hát nincs. Biztos a jelmezek között lesz Siófokon, majd ott felveszem.
Mire felérünk a templomhoz, már mindenki ott van. 14 srác, 12 rekesz szóda és 3 vödör a pontos létszám. Köszönünk, és rövid eligazítás után elkezdjük felöltöztetni azokat, akiken esetleg nincs népviselet. Ingeket és mellényeket hozunk, meg kalapokat, amik az apróbbakon még egész esetlenül állnak, de majd bele nőnek ők is. Közbe megy a sztorizgatás, és a szokásos húsvét hétfői intelmek. Nem azok a „ne igyál annyit” típusúak, inkább a „vigyázz hova rakod a szódát, mert visszalocsolnak” kategória, amin az újak csak nevetnek, de majd megtanulják ők is.
Egy kis autózás, rövid séta és egy taktikai okokból elkövetett kerítésmászást követően felhangzanak az első locsoló versek. Először mindig a köszöntés:
„Pálinkás jó reggelt kívánok e háznak …”