1. nap - 2015.08.06. csütörtök
2015. augusztus 6-án reggel az autóbusz pályaudvaron gyülekeztünk. Ezek után két és fél órát utaztunk Pécsig, majd még húsz percet a tanyázásunk helyszínéig, Kővágószőlősig. Itt lepakoltuk a táskáikat, majd megtörtént az első zászlószertartás. Ezek után következett az ebéd, majd az után csapatokra osztottak bennünket és játszani kezdtünk. Keresni kezdtük a Dzsungel könyvét, aminek olvasása közben belecsöppentünk a dzsungelbe, és találkoztunk Mauglival és Bagirával. Ezek után
bementünk a Fehér barlangba, hogy elkészítsük a ruháinkat, mi farkasok füleket készítettünk magunknak. Ezek után kezdetét vette egy fantasztikus kereskedő játék. Vacsora előtt még megtudtuk, hogy a tábor ideje alatt mindenkinek kell saját bunkit építenie az őrsével, amihez már aznap este lehetett alapanyagokat venni a fabatkákból. Fabatkákat úgy tudtunk gyűjteni, ha jól viselkedtünk, vagy ha segítettünk valakinek, illetve ha elsőnek értünk oda a gyülekezőre. Vacsorára megettük a maradék szendvicseinket, és tejbepapit is kaptunk. Utána elment mindenki fürdeni, majd elkezdtünk készülődni a tábortűzhöz. Nagyon sok izgalmas játékot játszottunk a tábortűz alatt. A tűz után volt a zászlószertartás, majd bementünk a házba, átöltöztünk pizsamába, meghallgattuk az esti mesét és elmentünk aludni.