Kis csapatunk szombat reggel fél nyolckor gyűlt össze, hogy újfent egy hatalmas kalandban legyen része. Az autóbusz pályaudvaron felszálltunk az endrédi buszra és már kezdődhetett is az utazás! Hamarosan megérkeztünk, majd mindenki felkapta a táskáját és elindultunk menetelve. Első célunk a focipálya volt, ahol kényelmesen megreggeliztünk. Miután mindenki végzett, az Ek-k vezetésével mentünk tovább, szintén menetelve. Árkon, bokron is túljártunk már, amikor végre felbonthattuk a kettes sort és a menetelést is abbahagyhattuk.  Nem telt bele egy óra és már a táborhelyünk előtti mezőn pihenték ki a kisebbek az út fáradalmait. Addig Apró Szikla, Holdra Üvöltő, Hosszú Szálka és az Ek-k a megfelelő sátorhelyet keresték. Eltelt egy kis idő, majd nekiláttunk ahhoz, hogy kialakítsuk szállásunkat. Minden őrsnek készítenie kellett egy-egy padot, így hamarosan mindenki elkezdett fadarabok és faágak után keresgélni. Spagónk még nem volt, ezért egy darabig csak elméletben kötöztük a kényelmesebbnél kényelmesebb ülőhelyeket. De ami késik, nem múlik, és jobb később, mint soha címszavakkal megérkezett Álmatlan Medve és Kicsi Póni a szükséges „hozzávalókkal”. Mindenki hozzákezdett (most már gyakorlatban is) a padok elkészítéséhez.

Május 24-én, szombaton 15 órakor találkoztunk a CsOtthonnál az EK valamennyi tagjával. Még itt Siófokon kapott mindenki egy kis „szeretetcsomagot”, amit a táskánkba süllyesztettünk, majd útnak indultunk.

A kórházdomb felé vettük az irányt, s az autópálya fölött ívelő hídon átkeltünk.
Ezt követően a sztrádával párhuzamosan haladtunk tovább, míg elértük Töreki határát. Ott a Cinege-forráshoz vezető útra kanyarodtunk és folytattuk utunkat a pihenőhelyig.

Itt egy rövid pihenő után szembesültünk az első feladatunkkal miszerint 4 db ponyvából nemenként közös erővel építenünk kellett egy-egy sátrat. Egy óra után mondhattuk azt, hogy feladat teljesítve. Álmatlan Medve mustrálta a remekművünket s kijavíttatta az apróbb hibákat. Mindannyiunk őszinte örömére következhetett a várva várt vacsora. Mindenki jó cserkészhez illően hozott magával ennivalót, kivéve a magát életművésznek valló Tommasot. A lakmározás befejeztével újabb feladatnak örvendhettünk. Szemeinket, mind a 11-en, bekötöttük a nyakkendőnkkel, s kaptunk egy kötelet, amiből egy egyenlő oldalú háromszöget kellett alakítsunk.

2014. április 26-án rendezték meg az Országos Cserkésznapot Budapesten, a Városligetbe.  Ez a nap kiváló volt arra, hogy találkozhassunk más városból érkezett cserkészekkel, továbbá, hogy városszerte számos programon részt vegyünk. Ellátogathattunk az Iparművészeti -, a Szépművészeti –valamint a Közlekedési múzeumba. Öveges Professzor műhelyében megismerkedhettünk a fizikával és a kémiával. Emellett azok, akik szeretik a vonatokat betekintést nyerhettek a MÁV mozdonymosó valamint javító műhelyébe. Mindezek mellett az Országház, a Terrorháza, a Budapesti Állat – és Növénykert, a Mátyás-hegyi barlang, a Cserkészbolt és a Mátyás-templom várta tárt kapukkal a cserkészeket.

Mi vonattal és metróval mentünk Budapestre. Már nagyon várta az egész csapat ezt a napot, mert Golyó már említette, hogy lesz Big Jump. Mit is értünk Big Jump alatt? Ez egy több méter magas állvány, amiről egy hatalmas légzsákra lehet leugrani.

HÚSVÉT. Ez a két szótagú szó annyi mindent felidézhet bennünk. Piros tojás, Húsvéti Nyuszi, Kölnivíz, Locsolóversek, Tojásfestés, Sütés-főzés, Feltámadás. Ám ha az ember lánya cserkész nagyon gyorsan emellé a szavak mellé egy elég éles emlékkép is párosul a fejében miszerint is 10-20 cserkészfiú szódával a kezében csak arra vár, hogy őt tetőtől-talpig meglocsolja, hogy el ne hervadjon. Fizetségül természetesen minden locsoló 1-1 szépen megfestett Húsvéti tojással gazdagodik. Emellett egy-két finom falattal és édességgel is kedveskednek nekik a leányok. Ez idén sem volt másképpen.
Hűvös reggel fogadta a siófoki cserkészeket a főtéren, ahol ebben a korai időben találkoztunk. Minden ifjú tehetségéhez mérten kiöltözött, a fehér ing, fekete nadrág és az ünneplő cipő volt a minimum, de volt, aki népviseletben vágott neki a húsvét hétfői razziának! 

A Töreki elágazásnál voltunk teljes harci arcfestékben. A törzs legidősebbjei és legbölcsebbjei Apró Szikla és Holdra Üvöltő kétfelé osztották a kis csoportunkat és az útelágazásnál elbúcsúztunk egymástól azzal, hogy védjük meg területeinket az ismeretlenektől. Ugyanis Álmatlan Medve és törzse erre tartott. Amit hírnökeink megtudtak róluk az az, hogy a szekereiket két-két ló húzza. Két nagyon értékes zsák volt minden kocsin. A lovakon egy-egy szalag, a többségen pedig szalag és szám is volt. A mi feladatunk a rakomány megszerzése, amihez minden idegent hatástalanítanunk kellett egy ideig. Ezt úgy tudtuk csak megcsinálni, ha a szalagot kihúzzuk, vagy ha leolvassuk a számot. Sok embert könnyen kihúztunk, azonban számos emberrel meggyűlt a bajunk. A kisebb létszámú ám semmi másban nem különb csapat a felsőbb vidékeket vette védelmezése alá. Sikeresen elrejtőztünk az utánunk kajtató szemek elől, ám az ellenséges csapat rafináltabb volt, mint ahogy gondoltuk.

Az eddigi évekhez hasonló idén is részt vett csapatunk a március 15-i városi megemlékezésen.

Délelőtt a Fő téren tekinthettük meg a Széchenyi István Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorát. Ezután került sor a koszorúzásra a Március 15.-e Parkban az emlékmű előtt. Természetesen csapatunk is elhelyezett egy koszorút.
Az előző évhez hasonló, most is mi kaptuk az a megtisztelő szerepet, hogy az esti műsort megálmodjuk és előadjuk. Egy öregember meséi címmel vitték „színpadra” az EK Marci segítségével a darabot.
Zalán, a főszereplő így élte meg az eseményeket: „Valamikor februárban felhívott a Golyó és kérdezte, hogy elvállalnám-e az egyik főszerepet a Március 1r5.-i műsorban, amit tavaly neki kellett volna, de az akkor a nagy hófúvás miatt elmaradt. Nyilvánvalóan rávágtam, hogy persze.

Egyszer nem is olyan régen, egy messzi-messzi tájon, hol a sasok szabadon szárnyalnak és a vadlovak nyerítve szelik át a pusztákat, az indiánok farsangi ünnepséget tartottak. Mindenki eljött, aki számít. Az asztalok roskadásig teltek minden jóval. A távoli törzsek mérföldekről utaztak idáig, csak azért, hogy szemtanúi lehessenek ennek a fantasztikus eseménynek. Először a törzsek saját jelmezeik bemutatásával kezdték az estét. Láthattunk ínycsiklandó túró rudit, ijesztő szörnyeket, csinos indiánokat és New York-i turistát?! Aztán következhetett a történetek bemutatása. Még a farsang előtt minden őrsnek ki kellett választania egy történetet, amit aztán az örsiken gyakoroltak. Némi malőr miatt egy kimaradt, ezért kétszer játszottuk el ugyanazt. A történet egy "nevelő" táborról és a benne lakó indiánokról szólt: Utiról, a szőke indián srácról és legjobb barátjáról az erős és bátor Ugráló Bagolyról. Gyermekkori kalandjaikat ma már csak a Nyugat szelleme őrzi és adja tovább az utókornak.

Hosszú évek hagyománya nyomán, idén is megtartottuk a kézműves napot. Az előző évekhez hasonlóan az idei Karácsonyi Vásáron is részt fogunk venni az általunk kézzel készített apróságokkal, az eladásokból befolyt összeg egy részét jótékony célokra fogjuk fordítani. Egy szép szombat délelőtt összegyűltek a kisebb őrsök, hogy szebbnél szebb apróságokat készítsenek. Az ajándékok fő témája természetesen a karácsony volt éppen ezért gyöngyből és papírból fenyőfák készültek, az ügyesebbek még gyertyát is öntöttek. Ezen kívül csináltak még filcből szívecskéket valamint gyönyörű üdvözlőlapok is készültek.
Délután a nagyobb őrsök villogtatták meg kézügyességüket. Ők a kicsikhez hasonlóan gyertyát öntöttek, valamint kukoricacsuhéból bábut csináltak és ajtódíszeket varrtak.

2013. október 27-én kiscserkész túrára mentünk. Reggel megtudtuk, hogy a túra folyamán ki kell majd szabadítanunk Süsüt, akit Torzonborz a gonosz király elragadott. Izgatottan indultunk Endrédre. A busz utat tűkön ülve izgultuk végig várva, hogy megmérkőzhessünk a gaz rablóval. Endréd határában, az erdő szélén mindenki a finom, otthoni szendvicsét elmajszolta, majd folytattuk utunkat az erdőben. Mikor kiértünk egy nagy tisztásra először "adj király katonát" játszottunk, és ezzel bemelegítettünk a métára. A játéktól vidáman tovább baktattunk az erdőben, majd hirtelen meghallottuk, hogy egy izgága ember hangosan kiabál felénk: Sárkány ellen sárkányfű, sárkány ellen sárkányfű. Beszélgetni kezdtünk vele és elmondta, hogy azért árul sárkányfüvet, mert nagyon fél a sárkányoktól, köztük a mi híres egyfejünktől is. Jó hírt is hallottunk tőle, hisz a vár, szerinte már nincs olyan messze. Kis idő múlva megpihentünk és megettük a jól megérdemelt ebédünket. Teli hassal egy kis pihenő után újra útnak indultunk és nemsokára megpillantottuk a várat, amit Torzonborz király katonái őrizetek.