• Posted on: 24 May 2015
  • By: magyartenger

Fülöp Hunor vagyok. 1998-ban születtem Siófokon, Siójuton élek. Általános iskolás tanulmányaimat Siófokon végeztem a Vak Bottyán János Általános iskolában. Jelenleg a siófoki Perczel Mór Gimnázium angol tagozatos tanulója vagyok. Egy volt osztálytársam segítségével ismerkedtem meg a cserkészettel még 5. osztályban, 2010-ben. Elmentem egy őrsire és nagyon megtetszett. Tudtam, hogy ott a helyem köztük, és szerencsémre volt még hely a Róka őrsben. Az első programom egy téli portya volt Tabon, szintén 2010-ben. 2011-ben volt az első táborom, ami, azóta is az egyik legszebb élményem, mert akkor éreztem át először igazán ezt, amit cserkészetnek nevezünk. Egy 10 napos tábor távol a nagyvárosok durva zajától egy erdőben sok cserkésszel. 2012-ben tettem cserkészfogadalmat. 2013-ban sikeresen megcsináltam az első próbát. 2014-ben 8 társammal együtt elkezdtük a hatodik kerülti őrsvezető képzését. Ez egy igen komoly és nehéz képzés, ahol nagyon sok mindent megtanulunk, és a cél hogy minél tapasztaltabbak és jobb őrsvezetők legyünk. 

A cserkészet mára már annyira a része lettem, hogy nélküle el se tudom képzelni az életem.

Nagyon sok mindent kaptam a cserkészettől, a legjobb barátokat, akikre mindig lehet számítani, nagyon sok tapasztalatot és rengeteg élményt. Ezeket viszonozni szeretném én is, és erre az a legjobb megoldás, ha ezt én is tovább adom a leendő őrsömnek, hogy nekik ne az legyen a legszebb gyermekkori élményük, mint a legtöbb gyereknek manapság, hogy egész nyáron egyedül a négy fal között gépeznek, hanem az hogy a természetben vannak a barátaikkal és jól érezzék magukat.

Néhány program szervezésében már vettem részt, és jelenleg is a tanyázás szervezésében segítek.

 

A cserkészeten kívül kedvelem a küzdősportokat és gitározni tanulok.